Ébredés...

Szép jó reggelt kívánok! :) Pont én, aki hű de hozzá van szokva ahhoz hogy éjjel negyed 6-kor felkeljen magától, miközben csak 6-ra van beállítva az óra... Hehe... Ja.

Szóval felkeltem. Az volt az első gondolatom... Úristen!!! Elaludtam!!! De nem. Nem aludtam el. Csak nagyon kellett pisilnem. Így hát el is indultam a fürdőszoba felé (azt hiszem)... Majd szembesültem a ténnyel, hogy a megfázás szépségei nem hagytak alább ezen a csodaszép koala-szürke reggelen, inkább csak nagyon kellett, ezért ment könnyebben. Majd a főzőfülke felé vettem egy hajtű kanyart, mondván: KÁÁVÉÉÉ... Kitöltöttem egy jó hideg (nem mertem mikróba tenni, nehogy felkeltsek valakit) kávét indokolatlan mennyiségű cukorral és tejjel, így valami (nem is tudom mi volt ez...) tejeskávés kék bögrés lett belőle. Lényegtelen. Annak tudatában, hogy már csak cigi kell, de gyorsan, félelmetes sebességgel csoszogtam ki a dohányzó helyre. De amint az indulás pillanatában lefüstöltem a papucsom, valaki felébredt... Anyu...

- Mi a jó istent csinálsz?!?!
- Miért? Halkan töltöm a kávét...
- Te... Most jöttél haza? (Sunyi vigyor, 05:30)
- Nem, most keltem... (Sunyi vigyor, 05:30)
- (Sunyi vigyor, 05:30)

Aztán egy újabb emberfeletti erővel megáldott lépéssel neki ugrottam annak a 3,5 méteres távnak, ami az ajtón kifele vezet. Háháááá! Csabikám, megcsináltad. Gyújts rá! Úgy is tettem. Csak néztem, ahogy kedvenc cigarettám végén csak úgy napfényszerűen erősödik a fénye a tisztítótűznek. Egyszer csak felnéztem, és elbambultam a felhőkön, amik olyanok voltak, mintha a közelben felgyújtottak volna valamit. Aztán kijött Anyu is.

- Te... (tulipán) Esik.
- Látom.

Na be is villant, hogy bizony ebből a megfázásból ma nem én kerülök ki győztesen. De kárpótol a tudat, hogy örömet okozhatok az én Szívemnek. Nem kell egyedül mennie messze. Ott lehetek vele, és megismerhetek azokat, akiket szeret. Miközben ez az inspiráló monológ 5-6-szor lepergett a fejemben, jött a Dagi és a macska. Üdvözölték egymást. Már nem fogtak kezet, csak látszott hogy ismerik egymást. Meg nincs is kezük. Addig Anyu és én álltunk, mint két erszényes bagoly zsebre tett kézzel. Aztán Dagi elindult a fedett helyére, de mivel esett, körbe szaladta az udvart, hogy végig száraz útja legyen.

Elszívtam a cigit. Bejöttem. És elkezdtem írni. Nos utolértem magam. Illetve nem. Mert most kellene kelnem csak. :)

Megyek és borotválkozok, hátha nem késem le a 7-es buszt :)