Számtalan Gondolat

Számtalan gondolat cikázik fejemben,
Boromat megittam, viselem keresztem.
Negyedik emelet:sokszor megmentett,
Ami mást nem mozgat, nekem csak az kellett.
A szavak szárnyán még mindig elrepültem,
A bajt elkerültem, ő mégis megtalált.
Nevetve fordultam felétek, emlékszel?
Aztán sírva kullogtam szívemben tüskével.
Álmokat kergettem, mára már előlük
Futok el, rettegek, gyertek lelőjük
Az összeset. Ordítva vezetem seregem,
Rajtam egy sereg szem átkokat idézve,
Jobb kezem levágva, a szívem kitépve
Tőlem idézve sok gyermek indult el
Egy baba keretben, rám vésett örök jel,
Lefele ásva, bár így érhetek csak fel
Cseppenkét áll össze az én kis tengerem
Tompa a fájdalom, de pengéjén
Mindig fen az élet.Érted? Atomok és sejtek
Hazugság a levegőben, valamit sejtek.
Részegen könnyebb, mert agyam legfőbb cinkosa
Lelkemet tisztára ő mossa egyedül
Haragom megenyhül, barátként fogadlak,
Esélyt adok a holnapnak, meggondolatlan elmélet
Szakadék szélére magam álltam, ne kérdezd mért
Hazárd játék a jövővel, ne kérdezd mennyit ért
Vékony páncél nem véd engem nyílzápor dühétől
Minden anya vak, ki e világra önként szül
Keserű látomás festi reményem szürkére
Sárkány hátán repülve, arcomon zöld vére
Bárdom élén tiéd, vértemen az enyém
Mágikus massza már a testem és az elmém

Számtalan jelenet tarkította életem,
A két kezem emelem az ég felé, remélem látsz engem.
Remélem vársz rám,itt a hazám, mégsem az otthonom
Mindig elő kell kotornom
Pár emléket kopott ládikám mélyéről,
Én mindig egyről álmodtam, aztán
Két félből kellett választanom,
Mögöttem néhány tanulság, előttem jó nagy halom lehetőség
Útvesztők tárháza, nap mint nap százával
Adóznak a káosznak
Engem már vár a jobb, a szebb, meguntam a mocskot,
Lábam között kígyók siklanak, nyakamon pókok,
Tenyeremben skorpió,torkomat szorító pillanat,
Esküszöm szívemben nincs harag,csak dac és düh,
Mint a tű a fecskendő végén, én is csak szolgálok
Nem felemás diadal, egyszerűen savanyú és dohos
Itt van még egy dal, hogy lássátok végre
Fanka nem okos sem ügyes
Csak kapott onnan mélyről pár fülest
És akár az oroszlán, átszelem a sivatagot,
Átszelem az utcákat,
A bűneim úgyis megvárnak
Elöször tisztázom a számlám
Valahol még vár rám
Egy lány, egy ütem,
Amit ha meghall a fülem,
Szívemnek gyilkos tempót diktálva,
Huszonkét év után itt állva a rajtnál
Elveszett a startpiszoly, vissza az öltözőbe
De ha kapnál még egy esélyt
Remélem velem együtt vállalnád a veszélyt,
Aztán hirtelen vége,
Mikor felébredsz délben.

Számtalan verzió, számtalan történet
Ha a testem legyőznéd, akkor sem ölnéd meg
Bennem a harcost és bennem az árulót,
Bennem a kalmárt és bennem a lázadót.
Nevemet felejtsd el, emlékem töröld ki
Magamnak csináltam, számodra körömnyi
A lényeg.Érzem már lassan haza érek,
Fanka Ferit maradni soha ne kérd meg.
Tovább kell állnom,
És ha ellöknének, újra felállnom
Érzem vár rám még ezer kaland,
Ne emészd magad te sem
csak indulj!Fogd meg amit tudsz, aztán el innen
Minden amit láttam, minden amit éreztem
Játék csupán és én játszom
Játszani akarok még a nappal, a Holddal , a csillagokkal
Veled, a zenével, egyszóval magammal
A végtelen végéig elmegyek, meglátod
Onnan küldök neked egy levelet,
Hogy tudd, hogy szeretlek!

Esti fantázia

Most értem haza.
Beszélgettünk, szeretkeztünk.
Megölelt, megöleltem, simogatott, simogattam.
Cigizés közben,   illetve inkább a végén megjegyezte, milyen fényesek a csillagok. Ekkor bevillant egy kép... Afféle fantasztikum. Aztán amikor hazaértem, rágyújtottam egy cigire. Álltam a mi kis dohányzó asztalunk előtt és néztem a csillagokat. És megkérdeztem magamtól, mi lehet Ő? Hogy írjam le? Hogy mondjam ki?

Becsuktam a szemem és azt képzeltem, hogy a jobb kezem az ég felé emelve tenyeremmel az ég felé mutatok. Ekkor az összes csillag lassan és büszkén szépen egy origó felé veszik az irányt, és a kezemet veszik célba. Szépen lassan az összes odaér a kezemhez, a tenyerembe. Majd amikor az éjszaka összes fénye a kezemben van, összeszorítom egy pillanatra, és kinyitom a szemem.... Lassan engedek ujjaim szorításából, és a határtalan mennyiségű fény egy nagy csillagszóró módjára elkezd apró csillámokká oszlani. Keringenek egy darabig körülöttem, majd az orrom előtt összpontosulnak, és egy gyönyörű nő alakja kezd kirajzolódni. Majd megjelenik Ő! Ragyog, mint az összes csillag az égen egyszerre, egy testben összpontosulva. Megcsókol. És csak annyit mond: Jó éjszakát!
Majd szép lassan újra szikrákra szóródva visszaszállnak a csillagok a helyükre. Aztán tényleg kinyitottam a szemem. Leégett a cigim. Talán kettőt szívtam bele. Sokkal előrébb sem jutottam, hiszen sem leírni nem tudom még, mit érzek, sem pedig nem cigiztem. De ma is boldogan hajtom le a fejem.

Ébredés...

Szép jó reggelt kívánok! :) Pont én, aki hű de hozzá van szokva ahhoz hogy éjjel negyed 6-kor felkeljen magától, miközben csak 6-ra van beállítva az óra... Hehe... Ja.

Szóval felkeltem. Az volt az első gondolatom... Úristen!!! Elaludtam!!! De nem. Nem aludtam el. Csak nagyon kellett pisilnem. Így hát el is indultam a fürdőszoba felé (azt hiszem)... Majd szembesültem a ténnyel, hogy a megfázás szépségei nem hagytak alább ezen a csodaszép koala-szürke reggelen, inkább csak nagyon kellett, ezért ment könnyebben. Majd a főzőfülke felé vettem egy hajtű kanyart, mondván: KÁÁVÉÉÉ... Kitöltöttem egy jó hideg (nem mertem mikróba tenni, nehogy felkeltsek valakit) kávét indokolatlan mennyiségű cukorral és tejjel, így valami (nem is tudom mi volt ez...) tejeskávés kék bögrés lett belőle. Lényegtelen. Annak tudatában, hogy már csak cigi kell, de gyorsan, félelmetes sebességgel csoszogtam ki a dohányzó helyre. De amint az indulás pillanatában lefüstöltem a papucsom, valaki felébredt... Anyu...

- Mi a jó istent csinálsz?!?!
- Miért? Halkan töltöm a kávét...
- Te... Most jöttél haza? (Sunyi vigyor, 05:30)
- Nem, most keltem... (Sunyi vigyor, 05:30)
- (Sunyi vigyor, 05:30)

Aztán egy újabb emberfeletti erővel megáldott lépéssel neki ugrottam annak a 3,5 méteres távnak, ami az ajtón kifele vezet. Háháááá! Csabikám, megcsináltad. Gyújts rá! Úgy is tettem. Csak néztem, ahogy kedvenc cigarettám végén csak úgy napfényszerűen erősödik a fénye a tisztítótűznek. Egyszer csak felnéztem, és elbambultam a felhőkön, amik olyanok voltak, mintha a közelben felgyújtottak volna valamit. Aztán kijött Anyu is.

- Te... (tulipán) Esik.
- Látom.

Na be is villant, hogy bizony ebből a megfázásból ma nem én kerülök ki győztesen. De kárpótol a tudat, hogy örömet okozhatok az én Szívemnek. Nem kell egyedül mennie messze. Ott lehetek vele, és megismerhetek azokat, akiket szeret. Miközben ez az inspiráló monológ 5-6-szor lepergett a fejemben, jött a Dagi és a macska. Üdvözölték egymást. Már nem fogtak kezet, csak látszott hogy ismerik egymást. Meg nincs is kezük. Addig Anyu és én álltunk, mint két erszényes bagoly zsebre tett kézzel. Aztán Dagi elindult a fedett helyére, de mivel esett, körbe szaladta az udvart, hogy végig száraz útja legyen.

Elszívtam a cigit. Bejöttem. És elkezdtem írni. Nos utolértem magam. Illetve nem. Mert most kellene kelnem csak. :)

Megyek és borotválkozok, hátha nem késem le a 7-es buszt :)

A végtelen....

Egyik nap, pontosan nem tudom, melyik nap volt ez, beszélgettünk Tibi bácsival és Vele, hogy a végtelen az vajon páros szám, vagy nem? A példában szabályos sokszögek szimmetria tengelyeit vettük alapul. Aztán szóba jött a kör. Mivel a kört alkotó körvonal, egy vonal, végtelen sok pontokból áll össze. Így felmerült a kérdés, hogy akkor a végtelen az páros szám?

A válaszom IGEN! A fenti példáktól eltekintve rájöttem a megoldásra, miután egy cigi keretein belül úgy gondoltuk, támadt egy jó ötletünk. Sétáljunk a körforgalomban. Gyönyörű volt ez a pár perc. Aztán amikor bejöttem, olyan Doktor House-os nézésem lehetett. Rájöttem. A végtelen csak páros szám lehet.

Az első hónap...

Mintha tegnap, nem is, ma lett volna...
Látom magam előtt az egészet. Esett a hó (áprilisban, de csak akkor!!!) és teljesen úgy éreztem, mintha én csinálnám az egészet. Életem egyik legszebb élménye volt. Aztán ami azóta történt... Az hihetetlen. Még mindig nm tudom szavakba önteni, mi ez... Pedig minden nap megkérdezem magamtól....
Tegnap voltunk Pécsen, tartottunk egy ilyen napot :) Oltári jól éreztük magunkat, sokat nevettünk, beszélgettünk. Megvolt minden pillanatnak a maga szépsége. Mentünk volna felfelé a mozgó járdán, de a szeme megakadt egy kirakaton.... Aztán felértünk a parkolóba cigizni... A reggeli.... A virágok... A rakoncátlan Punto.... A délutáni és esti filmezés.... (nagy sóhaj és mosoly) Szép volt a Szombat. Nagyon szép.

Úgy érzem, az elmúlt egy hónap történései máskor egy év alatt sem történtek volna meg velem. Pörgős volt és nyugis egyszerre. Eltelt pár nap, jobban megismertük egymást. :) Több babonám (nem is vagyok babonás) értéke is megszűnt létezni, mert egyszerűen csak boldog vagyok. És úgy érzem téged is azzá tudlak tenni Kincsem. Nagyon tetszenek azok a pillanatok, amikor kiderül, hogy több apró kis rigolyánk is ugyan az. Például hogy nem járunk Miskolcra, a takaró gombos fele lefelé legyen, kedvenc gyerekkori könyvünk a Többsincs Királyfi. És igen, ha nem vagyok mohó, én is körbe eszem a csokit.... Szerencsés embernek tartom magam.



A Csók.

Esett a hó, de közben április,
rossz ez vagy jó?, kérdeztem bármit is,
Aztán egy hang, megmondta nekem,
oltári BAAANG, most meg kell tennem...
Kiléptem sietve azon a kis kapun,
Tűnődtem mit eszek ezen a kis falun,
Szakadt a hó pár pillanatig rendesen,
De annyira izgultam, hogy még nevemre sem
emlékszem, de azért mégis oda értem,
emlékszem, mennyire remegett a térdem,
emlékszem, én akkor hogy be voltam sz@rva,
emlékszem, hogy közben átölelt a karja.
Izgultam, hogy vajon csalódik-e bennem,
rájöttem, hogy nekem rendben van a lelkem.
Odaléptem hozzá határozott némasággal,
megfogtam kezét lányzavaros bénasággal,
a szája és a szám egymás felé indult,
esett a hó, az idő pedig tisztult.

A nyolcadik szó: Közhely

Érdekes dolog ez, ami köztünk van. A Szeretlek szót, mellyel olyan sokan csak dobálóznak hanyag eleganciával, közhelynek tudnám mondani ahhoz képest, amit most érzek. Ez valami mélyebb, valami, ami sokkal több. Egy olyan kötelék alakult ki köztünk, amit nem lehet leírni. Mindenkit, aki le tudta valaha is írni, el tudta énekelni, hogy mi az a SZERELEM, azt (ahogy Ő is mondta...) kinevetném. Hangosan. Japánul hangosan.

Összezörrentünk ma többször is, és most is így elköszönés után abban a tudatban kell lefeküdnöm, hogy egy százlábú életveszélyben tartja az én egyetlen virágszálamat. Szeretnék már vele aludni... Lopva, ahogy eddig is mindent... Van ennek így valami kamaszos varázsa... Romantikus... És olyan szép. És akkor biztos nem félne ezektől a szerencsétlen csúszómászóktól. Szerintem megint megbántottam, és ezt abból gondolom, hogy nem mondta el mit gondol. De amit ilyenkor is szikla szilárdan érzek, az az hogy "szeretem". Közhely, de érzem azt a jót, azt a lehetetlent, a végtelent, azt a borzalmasan erős valamit, amit átad nekem azáltal, hogy létezik. És lehet, hogy tényleg úgy váltunk el most megint egymástól, hogy "Hm. Szia! Jó éjt! ", attól én Közhely őt! El kell fogadnunk egymást olyannak amilyen. Hagyni kell időt a másiknak, hogy elfogadjon olyannak, ami vagyok, és fordítva.

Egy kedvenc mondásommal zárnám ezt a pár bejegyzést... Ezután is szeretném kiírni magamból, ami nyomja a lelkem, mert ez nekem jó.

"Kinevettek, mert én más vagyok, én rajtatok nevetek, mert ti mind egyformák vagytok!"

A hetedik szó: Excalibur

Sokat gondolkodtam, hogy is lehetne leírni azt, ami most vele, velem, velünk történik. Könnyen rájöttem, hogy erre nem sok esélyem van, hiszen tapasztalat hiányában nehéz beszélni olyan dolgokról, érzésekről, amiket szinte nem is ismerünk, vagy ebben a formájában új. Csak gondolkodtam, gondolkodtam... Arra jutottam biztosan, hogy ami velem történik, az rajtam kívül senkivel sem történhetett. Aztán bevillant ez a kép, az Excaliburról.

Nem tudom melyik vagyok én...

- A kard amit csak az arra érdemes tud kihúzni.
- A kő, ami fogva, de egyben biztonságban is tartja a kardot.
- Az arra érdemes, aki ki tudja húzni a kőből a kardot.

A történet szerint aki kihúzza a kőből a kardot, az legendás harcos lesz, aki megvédi az országot a támadásoktól. De ha kudarcot vall, akkor a kard visszarepül a kőbe. Bele lehetne ebbe látni mindenfélét, én mégis a saját példánkat látom benne.

A mostani értelmezésem szerint (mely több mint valószínű, hogy értelmetlen lehet, mert a szerelemben miért is kellene keresni értelmet....) mindenképp a kiválasztott szerepe jutott nekem. A Kard az maga a szerelem, a Kő pedig a félelem jelképe.

Ebben a megvilágításban én húzom ki a kardot, de nem azért mert arra érdemes vagyok, hanem mert Ő arra érdemes, hogy kihúzzam miatta...

Egy zaj, ami az ihletet adta: