A hatodik szó: Lélek

Hát persze, hogy a lélek. A halhatatlan részünk, a legerősebb és leggyengébb részünk. Sokszor úgy érezzük, megmarkolták, le és kitépték, mégis megfoghatatlan. Felfogni is nehéz, mi ez... A kedvenc kifejezésem a legboldogabb pillanataim szóval kifejezésére: "Mászik a lelkem..." Már vagy egy hónapja... Sokszor megpróbáltam, vagy próbáltam volna leírni, hogy mi zajlik le bennem. Féltem, hogy csak sajnálatból foglalkozik majd velem... Féltem. Mindentől. De egyre jobban (ennél biztosabban még nem is) érzem, hogy önmagam miatt szeret. Három része van egy férfinak, ami befolyásoló tényezőként funkcionál az életében:
(Lehetne négy is, de én a szívet és a lelket egy lapra teszem.)

- Lélek
- Agy
- Farok

Nagyobb elemzésbe nem mennék bele, akik ezt olvassák, azoknak nem kell elmagyarázni ezt. A farkammal nem gondolkodok, ezt bebizonyítottam Magamnak. Az agyam olyan, amilyen. Sokan okosnak hisznek, az iskolában is sok elvárás volt velem szemben. Volt, amikor élveztem az elismerő szavakat, volt amikor túl sok volt, és szándékosan elrontottam valamit, hogy ne legyen tökéletes, amit csinálok, mert a társaim nem nézték jó szemmel. Viszont itt kanyarodunk át A (Szívre) Lélekre. Ez az, amit senki sem tud befolyásolni. Mármint saját maga senki nem tudja befolyásolni. Sokszor életem során arra gondoltam, pedig de rohadt jó lenne.... Könnyebb lenne... De mire lenne jó, ha nem érné az embert csalódás. Ha nem építené a személyiséget a tini-fájdalom. A gyerek szerelem... Mennyire fájt az első csalódás. Akkor azt mondtam: "Csabi, változz olyanná majd, amilyennek a társaság akar látni, illeszkedj be valahogy, akkor könnyebb és jobb lesz"
A nagy büdös francokat...
Én is elkezdtem cigizni, 13 évesen, a társaságom miatt. Menő akartam lenni. Olyan zenét hallgattam, amit a társaság megkívánt. Aztán, amikor 16 évesen elvadult, eltorzult a természetem, és a tükörképem, és visszahúztak egy ötödik emeleti ablakból, akkor mintha a mellkasomban és bomba robbant volna fel... Nem volt több fegyelmim, nem vertek meg többet, de én sem értem senkihez, nem alkoholizáltam.... Egyetlen célom lett. Mindenkit és egy embert igazán szeretni, és érezni hogy engem is szeretnek. Na innentől kezdve nem a társaság miatt cselekedtem akármit is. Hanem magam miatt. Elkezdtem érezni a szüleim bizalmát, és közelebb engedni magamhoz őket. Eddig a szerelembe voltam szerelmes. Ez így van. Aztán, mikor vége lett, másfél hónapja, akkor nagyon pesszimista lettem a szerelemmel kapcsolatban. Épp elkezdtem egy áttörhetetlen falat felhúzni magam köré. És erre jött Ő. Ő, aki nemes egyszerűséggel rugdosta szét a falam legalsó tégláit... Megfogta a kezem, simogatja lelkem, megölel, megcsókol, táncol velem, mosolyog rám... Mindezt teszi szüntelen, őszintén. És ezt nagyon érzem. Boldog vagyok. És engedem, hogy ami kettőnkkel történik, az történjen. Ahogy kell. A lelkem rendben van, továbbra is mászik... És én én vagyok újra.
Egy utolsó gondolat, ami még a lélek-mászkálásomhoz hozzájárult a mai ebédnél:
-Anyu: "Ha valaki ezt a lányt.... Ma.....kikezdi a kocsmában, ha valaki úgy fintorog, vagy pofákat vág... Én baszom ki a picsába, ezt garantálom..."
És ez 100%-ig szó szerint volt.
Azt hiszem a családom is meglátta azt, amit én. És szeretik Őt, és ez számomra ma bebizonyosodott. Nem tettem fel a kérdést nekik, hogy miért...

Mert minden miértnek van mertje... Köszönöm, hogy a lelkem nem csak nekem fontos!